Rendkívül fontos újdonságok a közeljövőben

2012. október 31. 08:43 - Deli Norbert - HD

 

GA_Summit2012_Pantone.png

A Google az Analytics céges minősítéssel rendelkező partnereinek minden évben tart a Kaliforniai központban egy több napos eseményt (GA Summit néven), ahol megismerhetik a várható újdonságokat, megtudhatják hogy milyen irányba fog továbbfejlődni az eszköz a következő évben.

 

De idén - szakítva a korábbi évekkel - a Google a nagyközönség részére is publikálta, hogy milyen újdonságok fognak megjelenni. Ezt most azért tette, mert tényleg nagymértékű újítások fognak kikerülni.

7 újdonság került bejelentésre, amiből 4 konkrét lehetőségként hamarosan (zárt béta állapotban már most is) elérhető lesz, 3 pedig a 2013-as év várható újdonságait vetíti előre.

Kezdjük a 4 konkrét lehetőséggel, amelyek a fontosabbak és kézzelfogható közelségben vannak:

1. Universal Analytics, a következő evolúciós lépés

Azt tudjuk, hogy az Analytics felhasználók böngészőjéhez kötődő cookie-kal azonosítja a látogatókat. Viszont ez már nem biztosítja úgy az egyedi azonosíthatóságot, ahogy a kezdetekben, hiszen nagyon sokan már asztali gépet és okostelefon/tábla gépeket is használnak párhuzamosan.

Lényegében ezzel a mérési móddal szakít az Universal Analytics, amely már szerver oldalon tárolja a látogatói információkat, kvázi a log-alapú analitikai eszközök egy következő faját hozva létre.

A szerver oldali mérés mellett olyan új lehetőség is szerepelnek majd benne, amelyek egy része a mostani v5-ös verzióban is megjelennek a közeljövőben:

  1. Nem Google marketing eszközből nyert hirdetési költség adatok visszatáplálása a rendszerbe.
  2. Offline konverziók visszatáplálása a rendszerbe.
  3. Egyéni dimenziók és egyéni mutatók létrehozásának lehetősége.
  4. Dimenziók bővítésének lehetősége. Lényegében az egyénileg kialakított dimenziókat együtt kezelhetjük az alap analytics dimenziókkal, így mondjuk egy termék kódja mellett láthatjuk, hogy mióta van a kínálatban.
  5. Admin felület, ahol az eddig javascript elhelyezést igénylő extra mérések - esemény, egyedi látogatócímkézés, stb. - a Tag Manager-hez hasonlóan megoldhatóak lesznek kódelhelyezés nélkül.

Technikailag egy teljesen új alap javascript kódot használ a futásához, a mostani ga.js-t az analytics.js váltja fel, illetve a Measurement Protocool nevű API eszköz segítségével tudunk majd adatokat visszatáplálni az Analytics-be. Jelenleg két publikált hátránya biztos hogy van az analytics.js alapú mérésnek, hogy nem támogatja az Analytics alapú remarketing-et illetve a A-B tesztek futtatását.

Aki részt akar venni a zárt béta tesztelésben, ezen az űrlapon keresztül jelentkezhet.

A következő két újdonság meg fog jelenni a v5-ös verzióban is.

 

2. Attribúciós Modellező Eszköz

Ez csak részben újdonság, hiszen a Google Analytics Premium-ban már régebb óta elérhető, de a v5-ös verzióban csak mostantól lehet jelentkezni a zárt béta tesztelésre, amit hamarosan publikus verzió megjelenése is követni fog.

A lényege az, hogy az eddig a Többútvonalas csatornák riportban elérhető attribúciós modell információkat felhasználva és mellé marketing költségeket csatolva különböző modellek alapján tudjuk újraértékelni a marketing csatornáinkat.

A zárt béta tesztre ezen az űrlapon keresztül lehet jelentkezni.

 

3. Marketing költség adatok visszatáplálása a rendszerbe

Egy okos hirdető próbál minden felmerülő marketing költséget számszerűsíteni, hogy amennyire lehet pontos ROI számítással tudja értékelni a forgalmat hozó forrásokat. Sajnos eddig csak arra volt lehetőség, hogy a Google Adwords költség adatokból tudjuk ROI számításokat látni a felületen, minden más nem Google marketing eszköz ROI számításához letöltött adatokkal kellett dolgoznunk.

Viszont a november folyamán megjelenő Cost Analysis in Traffic Sources riporton keresztül már a többi marketing kampányt is tudjuk értékelni az Analytics felületén. Ehhez természetesen el kell látnunk a rendszer a költség adatokkal, amit vagy a felületen keresztül feltöltött CSV fájlokkal vagy 3. fél által készített API eszközökkel tudunk megtenni (mint a Next Analytics V5). De lehetőség lesz az Attribúciós Modellező Eszközön keresztül is feltölteni a költség adatokat.

4. Egyéni dimenziók és egyéni mutatók kialakításának lehetőség

Eddig csak a Google által adott dimenziókat és mutatókat tudtuk felhasználni a szegmentáláshoz, értékeléshez.

Viszont mindenkinek vannak olyan adatai, amiket szívesen látna viszont a rendszerben, így összevetné mondjuk azt hogy adott terméket azért vették-e jobban, mert éppen azonnal tudták szállítani a szokásos 2-4 nap helyett. Vagy hogy a régóta a webáruházban kapható termékek jobban teljesítenek-e mint a hasonló tudású új termékek.

Közeljövőben lehetőség lesz arra, hogy a számunkra fontos, egyedi adatokból létrehozzunk dimenziókat és mutatókat későbbi elemzések készítéséhez.

Ez fontos újítás lesz, viszont még nem kommunikálták, hogy ez milyen formában lesz megoldható. (Valószínűleg a költség adatok visszatáplálása részhez hasonlóan feltölthetőek lesznek külső információk.)

A következő 3 bejelentés már 2013-as megjelenésű eszközöket/riportokat takarnak.

5. RFM riportok

Az Universal Analytics által nyújtott felhasználó követés azt is lehetővé teszi, hogy pontosabban nyomon tudjuk követni a webáruházunk vásárlóit, így vásárlói életutat tudunk számolni rájuk. Ennek strukturált formában történő megjelenítései lesznek az RFM (Recency-Frequency-Monetary value kezdőbetűiből áll) riportok.

Így az Analytics-ben fogunk olyan információkat látni, hogy milyen gyakran, milyen időközönként és milyen értékben költöttek nálunk adott időszakban a vásárlók.

6. Vásárlói életút érték bevezetése, CLV riportok megjelenése

Az RFM riportok által adott adatokból össze fog állni egy konkrét érték mutató, amely az - oldalérték és a látogatásonkénti célértékhez hasonlóan - nagyon egyszerűvé teszi a marketing csatornák tervezését és értékelését.

Sőt nem csak múltbeli adatokat alapján tudunk majd dönteni, hanem kaphatunk becslést is, hogy várhatóan mennyit fog nekünk üzletileg hozni adott típusú vásárló (ha úgy viselkedik mint a mintául szolgáló társaik).

Vagyis láthatjuk, hogy mennyit ér meg nekünk egy új vásárló megszerzése, mennyit egy régi aktiválása és már nem csak azonnali ROI alapon tudjuk értékelni a marketing csatornáinkat.

7. Google Analytics Premium más országokban is

A fizetős Analytics szolgáltatásról mi is írtunk már, a már 13 hónapja élő eszköz az Urchin-t váltotta, első körben csak a három angol nyelvű országba vezették be (USA, Anglia, Kanada).

2013 folyamán még 8 további fejlett országba lesz majd elérhető, remélhetőleg egyedi áron fogják kínálni az új területeken, mert így (ha?) amikor itthon is megjelenik, akkor talán már a magyar KKV-knak is elérhető áron nyújtják.

Ezek a bejelentett újítások olyan mértékűek lesznek, amik egy komplett elemző eszközzé teszik az Analytics-et, ahol az eddigi webanalitikai elemzéseken túl már az üzleti elemzéseket is meg tudjuk csinálni.

 

További információk

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://webanalitika.blog.hu/api/trackback/id/tr994880442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása